6. fejezet

 A szobámba belépve fura érzésem támadt. Néznek. Vagy követnek. Petra, túl sok a maffia, a szobádba vagy, hogy a francba követhetnének, nézhetnének?!
 De mégis, van valami fura. Mintha nem ez lenne az én szobám. Mintha vendégségbe lennék. De ez az enyém. Az biztos.
 Akkor meg...?
 Bekapcsolom a gépem, és rögtön bevillan a skype ablak.
 Bandegauz Feketa: Most aztán bajban vagy :/
 Mi van? Bejelölt. Visszajelöltem, és láttam, hogy fent van. Így írtam neki.
 Peetra <3: Mi van?
 Bandegauz Feketa: Ma beszéltél Marcival?
 Peetra <3: Előbb, mond meg, honnan ismered őt!
 Bandegauz Feketa: Ezt kérdezhetném én is...
 Peetra <3: Az oszt társa vagyok. Mi a farncot kerestél? Ki vagy már?
 Bandegauz Feketa: *francot. Marci nem beszélt róla?
 Peetra <3: Sok mindenről beszélt - váltottam én is titokzatosra
 Bandegauz Feketa: Sok mindenről nem...
 Peetra <3:  vanÍgy, de honnan tudod a nevem? Kezd elegem lenni -.-
 Bandegauz Feketa: Honnan ne tudnám?
 Peetra <3: Sok mindenkitől nem tudnád, vagy mi :D Ja, és úgy döntöttem utállak.
 Bandegauz Feketa: Utálj.
 Peetra <3: Utálllak.

 Hogy ki a franc volt ez a  Beandeaguz Feketa? Nm tudom. És hogy tudni akarom e? Már az sem érdekel, hogy ki. Lehet egy osztály társam álnéven, lehet Marci ismerőse.
 A fura érzés továbbra sem múlt el.

5. fejezet

A fagyinkért nem kellett menni, valaki hozta egy kehelyben leöntve öntettel, és rolettivel.
 - Köszi Kata - bólintott Marci.
 - Azta. Jól... néz ki - motyogtam, mert nem tudtam mit nagyon mondani. - Biztos nem kell kifizetni?
 - Nem. - felelte szűkszavúan.

Tudom, nem hasonlít nagyon ahhoz, amit leírtam :)

  - Biztos?
  - Noémi hagyjál már!
Elkerekedett a szemem. Noémi?! NOÉMI?! Petra vagyok. Idegesen mozgolódtam, és valószínűleg ezt Marci is észrevette.
  - Ne haragudj Petra, csak Noémi sosem hagy békén, és megszoktam, hogy mindig örökösen piszkál. - még mindig nem enyhültem meg. Piszkálom. Akkor bocsánat, máris megyek.
 - Most meg mi a franc rosszat mondtam?!
 - Semmit Marci - mondtam, és már ki is sétáltam a helységből.
 Nem vártam meg még ki ér, tudtam, hogy jön. És jött is, csak mire Ő az utca közepénél járt én elkanyarodtam az ellenkező irányba. Vagyis vissza kell fordulnom. Tiszta ciki! Elfordulok, visszafordulok, és másik irányba megyek. Nem, inkább kerülök.
 Igen, akkor még jó ötletnek tűnt.
 Marci látta, hogy erre megyek,  ezért Ő is erre fordult. Az egyik álló kocsi visszapillantójából láttam, hogy követ, de valószínűleg, nem volt nagyon fontos neki. Akkor odafutott volna hozzám. Balra kanyarodtam, és amíg nem lát elkezdtem futni. Hátranéztem, itt van e már az utcában, de ekkor Márkba futottam bele.
 - Petra! Szia. Hova mész?
 - Haza.
 - Nem arra laksz? -  elpirultam.
 - De igen.
 - Akkor?
 - Hamarosan megtudod - pillantottam hátra, mert Marci már az utcában volt.
 Márk kicsit (nagyon) feltűnően mögém nézett, ezzel megtudva, hogy Marci miatt.
 - Menj - mondta.
 - Jó. Csak nem akarom, hogy utána menjen. Megbántott.
 - Mivel.?
 - Először Noéminak hívott, aztán arra szabadkozott, hogy piszkálom, és Noémi szokta piszkálni, ezért Noéminak hívott.
 - Grat neki. Menj. Nem szólok hozzá, ígérem.
 - Oké. Köszönhetsz - mondtam nagylelkűen.
 - Örök hála. Minden álmom, hogy ennek köszöngessek - dünnyögte. Márk alaposan megveti Marcit valamiért. Szerintem azért mert olyan "szépfiús", meg "menő"-s. Mindig, ha szóba kerül, sosem Marcinak hívja, hanem Havasinak. Az a vezetékneve.
 Mint mondtam megjelent az utcában így a lábam szaporán szedése helyett, nem siettem. Vagyis igen ,de nem feltűnően. Remélem.
 Egy csomó visszapillantóban láthattam, hogy Marci és Márk beszélgetnek. Majd Marci odafut hozzám. Innentől már élőben volt jegyem a vetítésre.
 - Mit mondtál neki? - vonta fel a szemöldökét.
 - Azt, ami történt.
 - És mit történt?
 - Ott voltál. Te is tudod. - mondtam majd elindultam.
 Nem játszottam a megsértett lány szerepet, nem kezdtem el futni, és érezni a friss szellőt, ahogy a hajammal játszik. Nem vágtam kivert képet, és nem is sírtam. Miért sírtam volna?
 Csak elindultam. Marci, ahogy láttam feladta, és nem követett tovább. Rájött, magától kell meg találnia a választ, kérdésére, miért bántott meg.

100!

Istenem! Csak 4 napja vezetem a blogom, de már 100 megtekintéssel büszkélkedhetek!
Nagyon köszönöm nektek! Remélem tényleg ennyi embernek tetszik a blogom, nem csak a kinevetés miatt nézik ennyien!

...........__......._____........._____
........./.....|...../...........\....../..........\
......./.......|.....|............|.....|...........|
...../.........|.....|............|.....|...........|
...............|.....|............|.....|...........|
...............|......\_____/......\____/

Röpiratok

Balszerencse, balszerencse hátán

Talán nem kellett volna szétválni a társaságtól.

Luca

Húsvéti különkiadás

 Húsvét van!

Így igaz, húsvét van, és írnék nektek egy húsvéti különkiadást. Igaz, időben nem tavasznál tartok, de ez egy KÜLÖNKIADÁS. Ez most nem Petráról fog szólni, hanem egy másik lányról aki bicikli túrázni készül a barátaival. Remélem tetszik, nyugodtam írjátok meg a véleményeteket :)

Az elején, amikor nem a táborban vannak, az MEGTÖRTÉNT (csak nem ilyen szituációban, vagyis nem sátorozni indultam csak biciklizni). Méghozzá velem. Tegnap. Áucs :( És ha nem hiszitek el, sajnálom, de tegnap tényleg ekkora balszerencsém volt. Plusz, én MÉG nem vagyok 14 éves :/ 

U.I.: Bocsi, hogy nem húsvétos, csak ezt meg kellett írnom egy történetben.

 A tavaszi szünet miatt mindenki bezsongott. Ezen a helyen nagy szokás a locsolkodás, bár a fiúk szerintem már csak a pénz miatt csinálják. Elmennek, meglocsolnak, és mit kapnak? Nem csoki tojás, még csak nem is hímes tojást hanem PÉNZT. Szerintem ez nem normális. Én amúgy is csak annak engedem ,hogy meglocsoljon akit ismerek, és Ők megelégszenek a hímes tojással.

 De most mégsem a locsolkodás miatt zsongtam be, hanem a bicikli túra miatt. Ami amúgy egy, egy napos táborozás. Mármint sátorban alszunk, és sütünk. Tűzben. Csak én, Linda, Bence, Attila, Ákos, Vivien. Együtt szeljük át a vadont! Vagy mi.

 Tehát igen, itt állunk, biciklivel, és 2 sátorral. 2, 3 személyes sátorral. Külön a fiúk, külön a lányok. Szerencsére. Már csak Attilára várunk.

 - Mikor jön már -nyavalygott Linda.

 - Mindjárt - nyugtattam - Tudod, mindig késik.

 - Oké - nézett rám mérgesen. Ő a pontos, Ati meg a késő.

 Hát a mindjárt 15 perc lett, de nem baj, elindultunk.

 - Hova is megyünk? - kérdezte Bence.

 - Ide, tudod a bicikli út, közelében van egy erdő. Na, oda. - feleltem.

 Úgy 10 perc biciklizés után, elváltam tőlük, kicsit egyedül biciklizni. Ők a bicikli úton elkanyarodtak, én mentem tovább. Mondtam; majd felhívom őket.

 A bicikli út végén, láttam egy, úgy 20 évesekből álló fiú társaságot, és megijedtem, mert erre indultak. Jó, oké, sokan vannak a bicikli úton, de akkor is megijedtem. Jobbra van egy szálloda egy rozoga kerítéssel, ami sok helyen ki van dőlve. Vagyis az csak a szálloda hátsó kertje, ami nagyon nagy, de semmi nincs benne. Csak kutyák. Mivel KUTYÁVAL MEGŐRZÖTT TERÜLET. A bicikli út végén van egy kis földút, ami folytatódik. Hirtelen felindulásból elkanyarodtam arra, nem pedig visszafordultam Úgyis, sok helyen ki van dőlve a kerítés, majd ott átmegyek.

 Pechemre Ők is erre mentek. De volt egy elágazás, aminél elfordultak. Oké, ez pipa, már csak vissza kell jutnom. 

 Hát, basszus. Felülök a biciklimre, elkezdek tekerni. Oké, csak, hogy basszus, kiakadt a lánc. És NEM tudom, hogy kell visszatenni. Ez egy 14 évestől kicsit szokatlan, tudom, de akkor is. Mentségemre legyen, lány vagyok, és apukám nem szeret sportolni, inkább Ő számítástechnikus. Persze.

 Odamegyek a kerítéshez, hátha ki van dőlve, de persze, most legalább 20 méterre vagyok egy kidőlt kerítéstől. Ilyen bozótban, nem fogok mászkálni húsz métert, inkább átmászok.

 Hát, igen. Ez jó ötletnek tűnt, csakhogy, megkapott, és egy jókora seb lett a kezemen. Ami vérzett. Nagyon. És, ha ez még nem lenne elég, szitálni kezdett az eső. Már a sátorban kéne ennem.

 Előkapom a telefonom, felhívom Atit, hogy jöjjön el értem. És persze. Lemerült a telefonom. Nem szoktam káromkodni, de most úgy tudnék ordítani valamit az életek.

 Nem volt más választásom, visszatoltam 50 métert a bozótban.

 Már a kanyarnál járok, mikor szakadni kezd az eső. És. Megszólal a Hangover a hátitáskámba. Előkapom a mobilom. Ezt kapd ki élet! Bence hív!

 - Hol vagy? - kérdezi aggodalmasan.

 - Már a kanyarnál.

 - Szakad az eső!

 - Nem mondod?!

 - Jó, nyugi. Elmenjek érted?

 - Minek?

 - Esernyő? Kabád? Vagy megleszel azok nélkül is még egy kilométeren keresztül?

 - Jó, de hozz ragtapaszt is.

 - Megsérültél?! - kiáltott fel rémülten.

 - Kicsit.

 - Oké. Még valami.

 - Nem ,de...

 - Igen?

 - Nem tudok biciklizni.

 - A lábad sérült meg?

 - Nem.

 - Akkor?

 - A biciklim ment tönkre. Kiakadt a lánc.

 - Jó, azt vissza tudom akasztani.

 Mikor Bence ideért Kócos, vizes hajjal, vizes ruhával álltam ott.  Bence motyogott egy "jó éget"-et, és odaadta a kabátot, meg az esernyőt, majd megpróbálta megcsinálni a biciklit, sajnos sikertelenül. Így már ketten gyalogutunk egy kilométert vizesen, átázva, fázva. 

4. fejezet

 10 percig csak ültünk és suttogtunk a körülöttünk lévőkkel, de 15 perc múlva eluralkodott a káosz. Mindenkinek világos volt, hogy Huszár tanár úr nem fog jönni órára, így úgy vették, hogy lyukas óra van. Üvöltöttek, olvastak, beszélgettek, vagy éppen rajzoltak. Mint én.
 30 perc múlva, a szomszéd osztályból a fizika tanárnő jött be hozzánk.
 - 8. c! Ti meg mit csináltok? - mindenki Katára nézett, mert Ő a tanárok kedvence, és Őt kedvelik. Mindig Ő magyaráz ki bennünket.
 - Ah - sóhajtott és letette a könyvet - Kölcsei tanárnő, tetszik tudni, Huszár tanár úr nem jött, így úgy gondoltuk, hogy elfoglalhatjuk magunkat.
 - Az természetes, hogy ha nem jön a tanár csendben lehet addig beszélgetni, na de üvölteni? Huszár tanár úr amúgy orvosi vizsgálaton van. Nem mondta nektek Budai tanárnő?
 - Kölcsei tanárnő, nekünk új osztályfőnökünk van, Kovács tanár úr. Nem tetszett hallani róla?
 - Sajnálom, de én ezt nem hallottam. Egy pisszenést se halljak, különben szólok az osztályfőnökötöknek. - mondta búcsúzóul a tanárnő.
Az ajtóban pár kíváncsi fejet láttunk, az 5.-eseket.
 Nem csodálom, hogy kíváncsiak, a fizika tanárnő lett az osztályfőnökük.
 Mi ugyanazt csináltuk mit eddig, csak nem ordítottunk.
 50 kor befutott a tanár, és mindenkit jól leüvöltött. Még Katát is. Pedig Ő meg sem szólalt. A fizika tanárnőnek is az igazat mondta. De tényleg. Pedig Ő még kicsit sem mentegette magát, csak bólintott. Őt azért szeretik a tanárok, mert nem beszél vissza. Elfogadja amit mondanak, és ki sem javítja Őket. Ezt páran ki akarták próbálni csak...
1.: A fiúknak a rossz magatartásuk miatt nem sikerült bevágódni a tanároknál, meg a rossz jegyeik miatt. Tisztelet a kivételnek.
2.: A többi embernek azért nem sikerült, mert nem bírta magát tartani ahhoz, hogy ne javítsa ki a tanárt. Egyszerűen jó érzés, ha azt érzed, valamit jobban tudsz a tanárnál, jovanna...

***

 Gyalog kellett hazamennem, mert apámnak közbejött valami munkahelyi dolog, anyám meg még dolgozott. 

 A főúton a fagyimat nyalogattam, amikor belefutottam Marciba. Itt nem zavart, hogy vele beszélek, mert a "szigorúan 1 méterre tőle állni" szabályomat csak akkor tartom be, amikor az osztály, ott van.

 - Szia - mondja.

 - Szia. Hova mész?

 - A nagynénémhez.

 - Itt lakik?

 - Itt.

 - Jó tudni.

 - Aha.

 - Merre lakik?

 - Amerre megyek.

 - Kösz, és ha kanyarodsz?

 - Akkor kanyarodok - tárta szét a kezét, amolyan "ez van" stílusban mosolyogva.

 - Értem. Akkor kanyarodsz.

 - Kanyarodok. Jössz te is?

 - A nagynénédhez? - húztam fel a szemöldököm.

 - Nem. A munkahelyére.

 - Miért, mit dolgozik?

 - Övé az egyik fagyizó.

 - De jó!

 - Az. Akkor jössz?

 - Aha - és elindultunk. Marcival. Egy fagyizóba. Most mondjam, hogy nem fura? 

 Gyalogolás közben egy szót sem szóltunk. Nem volt mit mondani. Bár, lehet volt, de nem tudtam mit. Igen, ez így jobb. Ne mtudtam mit mondani. Ő meg nem akart.

 - Szia - köszöntette a fagyizóba érve Marci anyja testvérét.

 - Szia Marci! Hát, Ő meg ki? - nézett rám?

 - Jó napot! Petra vagyok, Marci osztálytársa.

 -  Szia, kedves. Kértek fagyit? - kérdezte.

 Marci bólintott helyettem is.

 - Milyet kérsz?

 - Epreset.

 - Oké, én  egy csokisat.

 - Rendben.

 Marcival leültünk egymás mellé.

Emberek!

 Emberek! Jól írok? Tetszik nektek? Kérlek írjátok le a véleményeteket kommentbe! Köszönöm :)