30 perc múlva, a szomszéd osztályból a fizika tanárnő jött be hozzánk.
- 8. c! Ti meg mit csináltok? - mindenki Katára nézett, mert Ő a tanárok kedvence, és Őt kedvelik. Mindig Ő magyaráz ki bennünket.
- Ah - sóhajtott és letette a könyvet - Kölcsei tanárnő, tetszik tudni, Huszár tanár úr nem jött, így úgy gondoltuk, hogy elfoglalhatjuk magunkat.
- Az természetes, hogy ha nem jön a tanár csendben lehet addig beszélgetni, na de üvölteni? Huszár tanár úr amúgy orvosi vizsgálaton van. Nem mondta nektek Budai tanárnő?
- Kölcsei tanárnő, nekünk új osztályfőnökünk van, Kovács tanár úr. Nem tetszett hallani róla?
- Sajnálom, de én ezt nem hallottam. Egy pisszenést se halljak, különben szólok az osztályfőnökötöknek. - mondta búcsúzóul a tanárnő.
Az ajtóban pár kíváncsi fejet láttunk, az 5.-eseket.
Nem csodálom, hogy kíváncsiak, a fizika tanárnő lett az osztályfőnökük.
Mi ugyanazt csináltuk mit eddig, csak nem ordítottunk.
50 kor befutott a tanár, és mindenkit jól leüvöltött. Még Katát is. Pedig Ő meg sem szólalt. A fizika tanárnőnek is az igazat mondta. De tényleg. Pedig Ő még kicsit sem mentegette magát, csak bólintott. Őt azért szeretik a tanárok, mert nem beszél vissza. Elfogadja amit mondanak, és ki sem javítja Őket. Ezt páran ki akarták próbálni csak...
1.: A fiúknak a rossz magatartásuk miatt nem sikerült bevágódni a tanároknál, meg a rossz jegyeik miatt. Tisztelet a kivételnek.
2.: A többi embernek azért nem sikerült, mert nem bírta magát tartani ahhoz, hogy ne javítsa ki a tanárt. Egyszerűen jó érzés, ha azt érzed, valamit jobban tudsz a tanárnál, jovanna...
***
Gyalog kellett hazamennem, mert apámnak közbejött valami munkahelyi dolog, anyám meg még dolgozott.
A főúton a fagyimat nyalogattam, amikor belefutottam Marciba. Itt nem zavart, hogy vele beszélek, mert a "szigorúan 1 méterre tőle állni" szabályomat csak akkor tartom be, amikor az osztály, ott van.
- Szia - mondja.
- Szia. Hova mész?
- A nagynénémhez.
- Itt lakik?
- Itt.
- Jó tudni.
- Aha.
- Merre lakik?
- Amerre megyek.
- Kösz, és ha kanyarodsz?
- Akkor kanyarodok - tárta szét a kezét, amolyan "ez van" stílusban mosolyogva.
- Értem. Akkor kanyarodsz.
- Kanyarodok. Jössz te is?
- A nagynénédhez? - húztam fel a szemöldököm.
- Nem. A munkahelyére.
- Miért, mit dolgozik?
- Övé az egyik fagyizó.
- De jó!
- Az. Akkor jössz?
- Aha - és elindultunk. Marcival. Egy fagyizóba. Most mondjam, hogy nem fura?
Gyalogolás közben egy szót sem szóltunk. Nem volt mit mondani. Bár, lehet volt, de nem tudtam mit. Igen, ez így jobb. Ne mtudtam mit mondani. Ő meg nem akart.
- Szia - köszöntette a fagyizóba érve Marci anyja testvérét.
- Szia Marci! Hát, Ő meg ki? - nézett rám?
- Jó napot! Petra vagyok, Marci osztálytársa.
- Szia, kedves. Kértek fagyit? - kérdezte.
Marci bólintott helyettem is.
- Milyet kérsz?
- Epreset.
- Oké, én egy csokisat.
- Rendben.
Marcival leültünk egymás mellé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése