- Köszi Kata - bólintott Marci.
- Azta. Jól... néz ki - motyogtam, mert nem tudtam mit nagyon mondani. - Biztos nem kell kifizetni?
- Nem. - felelte szűkszavúan.
 |
| Tudom, nem hasonlít nagyon ahhoz, amit leírtam :) |
- Noémi hagyjál már!
Elkerekedett a szemem. Noémi?! NOÉMI?! Petra vagyok. Idegesen mozgolódtam, és valószínűleg ezt Marci is észrevette.
- Ne haragudj Petra, csak Noémi sosem hagy békén, és megszoktam, hogy mindig örökösen piszkál. - még mindig nem enyhültem meg. Piszkálom. Akkor bocsánat, máris megyek.
- Most meg mi a franc rosszat mondtam?!
- Semmit Marci - mondtam, és már ki is sétáltam a helységből.
Nem vártam meg még ki ér, tudtam, hogy jön. És jött is, csak mire Ő az utca közepénél járt én elkanyarodtam az ellenkező irányba. Vagyis vissza kell fordulnom. Tiszta ciki! Elfordulok, visszafordulok, és másik irányba megyek. Nem, inkább kerülök.
Igen, akkor még jó ötletnek tűnt.
Marci látta, hogy erre megyek, ezért Ő is erre fordult. Az egyik álló kocsi visszapillantójából láttam, hogy követ, de valószínűleg, nem volt nagyon fontos neki. Akkor odafutott volna hozzám. Balra kanyarodtam, és amíg nem lát elkezdtem futni. Hátranéztem, itt van e már az utcában, de ekkor Márkba futottam bele.
- Petra! Szia. Hova mész?
- Haza.
- Nem arra laksz? - elpirultam.
- De igen.
- Akkor?
- Hamarosan megtudod - pillantottam hátra, mert Marci már az utcában volt.
Márk kicsit (nagyon) feltűnően mögém nézett, ezzel megtudva, hogy Marci miatt.
- Menj - mondta.
- Jó. Csak nem akarom, hogy utána menjen. Megbántott.
- Mivel.?
- Először Noéminak hívott, aztán arra szabadkozott, hogy piszkálom, és Noémi szokta piszkálni, ezért Noéminak hívott.
- Grat neki. Menj. Nem szólok hozzá, ígérem.
- Oké. Köszönhetsz - mondtam nagylelkűen.
- Örök hála. Minden álmom, hogy ennek köszöngessek - dünnyögte. Márk alaposan megveti Marcit valamiért. Szerintem azért mert olyan "szépfiús", meg "menő"-s. Mindig, ha szóba kerül, sosem Marcinak hívja, hanem Havasinak. Az a vezetékneve.
Mint mondtam megjelent az utcában így a lábam szaporán szedése helyett, nem siettem. Vagyis igen ,de nem feltűnően. Remélem.
Egy csomó visszapillantóban láthattam, hogy Marci és Márk beszélgetnek. Majd Marci odafut hozzám. Innentől már élőben volt jegyem a vetítésre.
- Mit mondtál neki? - vonta fel a szemöldökét.
- Azt, ami történt.
- És mit történt?
- Ott voltál. Te is tudod. - mondtam majd elindultam.
Nem játszottam a megsértett lány szerepet, nem kezdtem el futni, és érezni a friss szellőt, ahogy a hajammal játszik. Nem vágtam kivert képet, és nem is sírtam. Miért sírtam volna?
Csak elindultam. Marci, ahogy láttam feladta, és nem követett tovább. Rájött, magától kell meg találnia a választ, kérdésére, miért bántott meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése